megalakítottuk chaton inspirációjára az ADACS-ot [antidepi akciócsoport] rettegettel, melynek lényege a búslakodás elhárítását szolgáló ide-oda mászkálásban határozható meg... :o) egyszer már tejón teszteltük csoportunk hatóerejét, de az akkori szárnypróbálgatásaink után most ráleltünk igazi erőforrásainkra, és vasárnap igazán sziporkáztunk...
bejelentkeztem candida-szűrésre. 'sohse lehet tudni ugyebár'- ezt a közkeletű mondást mindenki ismeri. igaz, majd' egy teljes hete már, hogy nem vagyok beteg, de talán magyarázza valami az egyik nyavalyából a másikba való huppanást. a dolog márc 14-én lesz; most akciósan, mert az árban benne foglaltatik az orvosi konultáció is. juhéjj. :o)
megígértem rettegettnek és családjának, hogy megyek velük síelni. picit megkérdőjelezi döntésem helyességét az a tény, hogy krónikus pénz-, idő-, sífelszerelés-, ill. sítudás hiányban szenvedek. amióta világ a világ, ez így van. és félő, hogy a helyzet nem fog elmúlni az elkövetkező 9 napban, ami még márc 4-éig hátravan.
a mai nap részt vettem életem első logika II. előadásán, ami kevésbé hangzik furcsán, ha felidézzük, hogy ez az a tanegység, amiből kétszer is buktam egyetemi éveim alatt, és az újabb sikertelen vizsga a diploma kézhezkapását tolhatja ki bizonytalan időre. sanszos volt, hogy ennek a mondatnak a mai nappal már nem szakad vége, de mégis!
Hát, ha ez az az "ADACS-túra", amire gondolok, akkor tudom, miről van szó. Gondolom az, mert még az útvonal is hasonló volt, csak az én esetemben, ez annyira nem volt vidám, mert mint tudjuk egy igazán depressziós ember befogadókészsége a béka segge alatt van. Az egészből annyira emlékszem, hogy annyi lejött, hogy azért csináltátok, hogy segítsetek nekem, és ez jól esett, másra nem igen, mert akkoriban elég érzelemmentes voltam. Az egyetlen érzés a szenvedés és a halálvágy volt akkoriban...
az tök furi, hogy a tériszonyt meg sem említetted, pedig nekem a stippi és a sípálya kombinációról az jutott először eszembe :) remélem, tetszeni fog.. ha más nem, a táj ;-)
nemtom hiba volt-e, én még csak nyáron láttam sípályát, és olyankor nagyon tetszetős :) azt is mondták, hogy a kezdők pályája a völgyben van? mert a hegyre különben fel kell jutnod mindenképp! mondjuk az tök izgi :)) http://www.alpenregion.ch/media/artikel/ueberuns/pressecorner/pressebilder/big/shk.jpg
huh, nekem elég félelmetes ez a kép... :o( ahogy küzeledik az indulás egyre inkább be vagyok tojva... nézegettem tegnap én is ilyen síelős oldalakat, hogy megjöjjön újra a kedvem...