a luj meg bánhatja, hogy nem tudott jönni... :o( nagyon érdekes volt ott a messziben. kaptunk belépőkártyát, meg vészhelyzet esetére csipogót. körbevezettek minket a fogda-, az előzetes-, ill. a börtön részen is. az ebédről visszatérő rabok huhogtak nekem egy kicsit, mint a filmekben. én meg jól elpirultam, pedig nem akartam, és valójában nem is hallottam a hangzavarban, minket mondtak. csak elképzeltem... ;o) aztán kicsit beszélgettünk a pszichológussal [a tanárnőnkkel, akihez mentünk], plusz egy, ha jól emlékszem, nevelő tiszttel. pár percig azzal riogattak, hogy két új ember befogadását nekünk kell majd végezni; de amit addig hallottunk a balhékról, meg bandáháborúkról, inkább nyafogni kezdtünk, hogy mi neeeem, meg neee mááár. :o) úhogy csak néztük a befogadást. a két új ember igazából két riadt tekintetű tizenévest takart. az elsőt nagyon sajnáltam, mert valószínűleg valamilyen nagykorú hülye kavarta bele a rablásba, ő meg élte volna tovább a világát a tanyán a 9 testvérével, meg az anyukájával, vágta volna a fát, és húzta volna a vizet napra nap. kifelé menet kicsit magunkra maradtunk a tárgyalóteremben, ahonnan rálátni a fogvatartottak épületére; ennek köszönhetően voltunk szem- és fültanúi annak a lepedőcsíkkal végrehajtott tranzakciónak, amelynek tárgya egy zöld, ismeretlen tartalmú üveg volt. :o) a másik rab meg éppen a kapcsolattartást valósította meg szeretteivel, csak éppen nem a hivatalos beszélgetőn, hanem az ablakból az intézet falain túl kiabálva. "jól vagytok? hiányoztok nagyon. anyád lába jól van? küldjetek be cigit! ki áll apa mellett? milyen jenő?" kifelé megnéztük még a sétálókat is, aztán egy órája értem haza. nem tartozik ide, de elmondanám, hogy rendbe raktam a 3 éve felgyülemlett e-mailjeimet! büszke vagyok. amúgy meg szakdoga témát szeretnk váltani [mer ez annyira rám vall], de még nem tom, mire... [de ez is rám vall :o]
|
Érdekes volt a börtönös beszámoló, főleg, hogy kicsit magam elé is tudtam képzelni. Ez az a hely, ahol az egész osztály volt, nem? E-mail rendrakáshoz gratula! Ugye mennyivel jobb érzés most?! :) Én is szeretek rendet tenni a gépemen, és utána tisztább/szárazabb érzés.:)