össznépi drukkolást ide nekem, de azonnal! a mai napon, 17 óra 24 perckor elküldtem témavezetőmnek a témaváltoztatásról szóló e-mailemet. remélem, a téma változik, a vezető nem! para-pappara.
tegnap reggel a bohóclány bevitt minket a hófehérkére. ő szállította ugyanis a galambot, amivel [bocs... akivel!] hófehérke a darab első jelenetében lejt pár lépést. a balett nagyon szép volt, a törpék és a mostoha voltak az egészben a legjobbak! meg a díszletek... az a tükör... meg a színes kosztümök... meg hogy a színpad mellett állhattunk egy kicsit... és persze az, hogy a hópihe, barátainak csak tubi névre hallgató galamb a mi ujjunkon is balanszált egy picit.
kuka észreveszi, hogy hófehérke meghalt
[pedig igazából nem is!]
a délutáni nagymama látogatás után a jazzénekesek vizsgáján ért minket az este, ahol tádámmm... összetalálkoztam egy régi fotós-osztálytárssal, aki egy létrán álló festő képével vált méltán híressé. ;o) és aki, itt még egy tadamm, chaton iskolatársa jelenleg. csak nem tudtak egymásról eddig.
ma pedig egy kedves tanárnőt fotóztunk megrendelésre rettegettel. írtó profinak éreztük magunkat mindeközben.
itt alul, kisbetűvel jegyzem meg, hogy szorongok a szakdolgozat miatt!
a luj meg bánhatja, hogy nem tudott jönni... :o( nagyon érdekes volt ott a messziben. kaptunk belépőkártyát, meg vészhelyzet esetére csipogót. körbevezettek minket a fogda-, az előzetes-, ill. a börtön részen is. az ebédről visszatérő rabok huhogtak nekem egy kicsit, mint a filmekben. én meg jól elpirultam, pedig nem akartam, és valójában nem is hallottam a hangzavarban, minket mondtak. csak elképzeltem... ;o) aztán kicsit beszélgettünk a pszichológussal [a tanárnőnkkel, akihez mentünk], plusz egy, ha jól emlékszem, nevelő tiszttel. pár percig azzal riogattak, hogy két új ember befogadását nekünk kell majd végezni; de amit addig hallottunk a balhékról, meg bandáháborúkról, inkább nyafogni kezdtünk, hogy mi neeeem, meg neee mááár. :o) úhogy csak néztük a befogadást. a két új ember igazából két riadt tekintetű tizenévest takart. az elsőt nagyon sajnáltam, mert valószínűleg valamilyen nagykorú hülye kavarta bele a rablásba, ő meg élte volna tovább a világát a tanyán a 9 testvérével, meg az anyukájával, vágta volna a fát, és húzta volna a vizet napra nap.
kifelé menet kicsit magunkra maradtunk a tárgyalóteremben, ahonnan rálátni a fogvatartottak épületére; ennek köszönhetően voltunk szem- és fültanúi annak a lepedőcsíkkal végrehajtott tranzakciónak, amelynek tárgya egy zöld, ismeretlen tartalmú üveg volt. :o) a másik rab meg éppen a kapcsolattartást valósította meg szeretteivel, csak éppen nem a hivatalos beszélgetőn, hanem az ablakból az intézet falain túl kiabálva. "jól vagytok? hiányoztok nagyon. anyád lába jól van? küldjetek be cigit! ki áll apa mellett? milyen jenő?" kifelé megnéztük még a sétálókat is, aztán egy órája értem haza. nem tartozik ide, de elmondanám, hogy rendbe raktam a 3 éve felgyülemlett e-mailjeimet! büszke vagyok. amúgy meg szakdoga témát szeretnk váltani [mer ez annyira rám vall], de még nem tom, mire... [de ez is rám vall :o]
kérem szépen, gyógyultnak vagyok nyilvánítva. :o) legalábbis az egészségügyben dolgozók már nem tudnak többet tenni az ügyért. a maradék fájdalom pedig spontán elmúlásra van ítélve. :o) az új orvos az meg olyan volt, hogy megnézette vérvételen, nincs-e embóliám, csináltatott rtg-t, meg légzésfunkciót. ott a nagy kórházban ám egészen más a légzésfunkció vizsgálat, mint a mi kis családias tüdőgondinkban. beültettek egy üvegfalú szekrénybe, ahol a bekapnivaló volt [ez egy ilyen karra szerelt fúvóka]; a vizsgálat vezetője pedig mikrofonon kommunikált velem: gyorsan kifújni-gyorsan beszívni! az orromat pedig lecsipeszelték, ami abszolút logikusnak tűnik még nekem is, aki harmadszorra járja a logika kettőt. mert ha a tüdőkapacitást nézik, miért ne zárnák ki, hogy az orromon vegyek levegőt. szóval logikus, és talán nem is pénz kérdése beszerezni 3 orrcsipeszt... visszatérve a viszgálatra: volt olyan pillanat, amikor azt hittem megfulladok, mert csak egy biz. adag levegőt adagoltak a fúvókába, és rám bízták, hogyan gazdálkodok vele. ehhh.
szóval az új orvos magabiztos, profi, és még kedves is. viszont nagyon elfoglalt, a betegek a folyosón kapcsolják le, sokat csörög a mobilja, és ha keresed, rá kell csipogtatni a portán. ajánlom! :o)
borzasztóan elhanyagolom ezt itt. nem direkt, meg nem azért, mintha világrengető nagy programjaim lennének.* ma voltam vérvételen pl., de egy [nem tőlem származó!] velőtrázó sikolyon kívül semmi érdemleges... aztán fogorvosnál. a tű félreszaladt, eret talált. a fúró rossz, a vízadagoló nem működik. nem fontos. holnap, ha minden jól megy: babázás, meg tüdőgondi [mer már ilyen viszonyban vagyunk, ugyebár], aztán szerdán az új orvossal találka. a hét az egészségügyé. megyeget az élet... *bár volt kik-buli, meg mozi, de erről majd később
nagyon izgalmas, az ókori egyiptomban, echnaton fáraó idején játszódó könyvet olvasok éppen. egyrészt végre profitálok abból, hogy a gimnáziumi történelem órákon nem figyeltem oda kellőképpen, mert most minden az újdonság erejével hat; másrészt borzasztó, mert semmi mást nem tudok csinálni. vagy ha csinálok is valamit, az az, hogy gondolkodom, mi történhet éppen a könyvben, vagy hogy lehetett ez annak idején. és böngészem a netet IV. amonhotep után... na, megyek is! :o)(és van új tüdőgyógyászom, jövő héten találkozunk. de amúgy jobban vagyok. asszem.)
a mai nap sincs változás, csak elhatározásban. a "nagyon fáj, ha így csinálok. hát ne csináljon úgy!" népi bölcsességből okulva nem veszek erőltetetten nagy levegőt, mert akkor fáj. inkább csak piciket, szolidan. nem kell mindent úgy akarni... viszont így nem tom, fáj-e még valójában...[Doktor úr, rettenetesen fáj a fejem, ha rázom.- Akkor ne rázza!- Na igen, de akkor honnan tudjam, hogy fáj-e még, ha nem rázom? ]
egyébként nem eseménytelen a mai nap, mert még olyanokat tervezek, hogy epilálás, arcpakolás, meg sópipázás, tehát van még hátra izgalom bőven. eddig olvastam, meg képeket piszkálgattam, hogy a hw-memoár is gyarapodjon.
23 napja vagyok beteg, beszedtem kétféle antibiotikumot, 2 féle kanalast. napi 2 liter teát iszom, 5 kanál mézzel, fél citrommal. ma 3,5 órát vártam a tüdőgondozóban, a vérsüllyedésem 35. az új adagom: 1 doboz antibiotikum, 1 doboz szteroid, emellé 2 doboz kálium, és egy doboz gyomorsavat csökkentő tabletta. a hörgőtükrözés, mint lehetőség az orvos szájából egyszer hangzott el. holnapi vizsga 1 db, megtanulandó tétel 16, ebből tudott 6.
egyszer már összeszedtem, amit a nagymamáról tudni kell:
"1. nagyon jó húslevest főz 2. meggyőződése, hogy csak és kizárólag félprofilból mutat jól a fényképeken; korát megszégyenítő gyorsasággal tudja felvenni az általa előnyösnek vélt pozíciót, megőrjítve ezzel a mindenkori fényképészt 3. meggyőződése, hogy én gyermekorvos leszek, és kontyban fogom hordani a hajam, ami nyilvánvalóan a gyermekorvosok legfőbb ismérve 4. meggyőződése, hogy az ablakpucolás arról szól, hogy a labilis asztalra állítunk egy labilis hokedlit, arra egy labilis létrát, felmászunk rá, és… zuhanunk 5. a társalgás bármely szakaszában, bármilyen kiinduló témából át tud térni kórházi élményeinek ecsetelésére, amit olyan részletességgel oszt meg velünk, mintha magunk is jelen lettünk volna [„ és akkor azt mondja az X.Y. orvos (aki roppant kedves ember ám!): ’Jó napot kívánok, Á. néni!’ ”] 6. előszeretettel oszt meg bárkivel olyan gyerekkori sztorikat, amelyben Báty szerepel, még akkor is, ha annak valójában én voltam a szereplője 7. előszeretettel oszt meg bárkivel olyan gyerekkori sztorikat, amelyben én vagyok a család feketebáránya, különös tekintettel az olyan történetekre, amikben 4 évesen pincérrel szököm meg, és az egész szálloda engem keres 8. előszeretettel oszt meg bárkivel olyan sztorikat, amelyben ő még aktív időszakában bérelszámolóként dolgozik a temetkezési vállalatnál, és híresen korrekt asszonyként tartják számon 9. igen, a haja néha lila 10. azér szeressük ám… :o) "
ééés... mindig eltalálja a nagyonvizsgárakellkészülnöm-időszakot, a nagyonbeadandótkéneírnom-órákat, a nagyonbetegvagyok-napokat, illetve a nagyonmástcsinálok-perceket arra, hogy reklamálja távollétemet
amúgy megvagyok. öregesen, betegesen, tüdőlövésesen. hát én ma visszamegyek a tüdőgondozóba, megnézem a váróban a frédi és bénit, és meglátom, mit mond a tüdős néni a tegnapi laborleletemre. ilyen izgalmas az élet nálunk, nyugdíjasoknál...
én szerettem nagyon a 2005-ös évet, érdekes volt, izgalmas, szerelmes; és tavaly láttam a föld országainak 4%-át, 2%-ában pedig most jártam először. :o)
ehhez képest 2006-ban eddig csak a szürkséget, a latyakot, a hajnalban sírós depressziót és a lépcsőnk csúnyábbik oldalát láttam. leestem, na. kérem vissza 2005-öt! enyém.
